Gépelhagyás a levegőben

 

Mikor kell elhagyni a gépet a levegőben?

• Ha a repülőgép bármilyen okból kifolyólag már nem vezethető tovább odafent.

• Ha súlyos egészségügyi problémánk akadt repülés közben.

• Ha a talajt nem látjuk, mert sűrű köd borítja és a motor is leállt.

• Tűz ütött ki, melyet képtelenek vagyunk eloltani.

 

Alapfeltétele, hogy még a repülőgépbe beszállás előtt a földön felvegyünk magunkra egy pilóta mentőernyőt. Amennyiben ezt elmulasztottuk, és a repülőgépet el kell(ene) hagyni a levegőben, kicsi az esély, hogy legközelebb pótoljuk ezt a hiányosságot.

Eddigi tapasztalataim alapján három féle pilóta van:

Az egyik ki nem állhatja az ernyőt, szerinte kényelmetlen a viselete, korlátozza a mozdulatait repülés közben ezért még akkor sem vesz fel ha megtehetné. Ők jellemzően azok, akik több száz vagy ezer repült órával rendelkeznek, melyet leginkább ernyő nélkül teljesítettek és addigi tapasztalataik alapján már „el sem hiszik” hogy valaha is szükség lehet egyszer rá. Megismerni őket az alábbi kijelentéseikből lehet:

„Úgysem mernék kiugrani, ha kellene…”

„Hagyjál már engem ezzel…”

„Úgysem nyílna ki ilyen magasságban…”

„Repülni megyek, nem ugrani. Te se hozz, mert csak belenyitod az arcomba…”

„Valamiben úgyis meg kell halni…”

A másik pilóta az, aki minden repüléséhez szeretne ernyőt vinni, mert úgy érzi csak magát biztonságban. Olyan, mint az autónál a biztonsági öv: ott sem azért csatolja be, mert ütközni akar, hanem azért mert ha egyszer mégis ütközne, akkor legalább legyen egy esélye.

A harmadik féle pilóta a fenti kettőt ötvözi. Ha van rá lehetőség és a repülési feladat indokolja (pl.: vitorlázógépben ül és motoros géppel vontatják, vagy dugóhúzó feladatra megy, vagy vitorlázó géppel teljesítmény feladatot repül) akkor vesz magára ernyőt, de ha nem feltétlenül szükséges akkor nem vesz magára. Például ha tudja, hogy csak iskolaköröket repül majd és a maximális repülési magassága a talajtól számított 300 méter, akkor nem vesz ernyőt, hiszen szinte nulla ideje lenne elhagyni a repülőgépet.

 

Elhagyás sorrendje:

Tandem üléses elrendezésű repülőgépeknél (azaz a növendék vagy utas elöl ül, oktató hátul) ésszerű, ha a repülőgépet elsőként a hátul ülő hagyja el, majd ezután az elöl ülő. Ennek egyszerű súlypont helyzetből adódó előnye van: ha a hátsó súlytól szabadul meg a repülőgép, akkor ez a hosszegyensúlyát nem nagyon befolyásolja. Ha viszont az első súlytól szabadul meg, akkor onnantól a repülőgép orra „könnyű” lesz és fel akar ágaskodni. Ezzel a felágaskodással beleszorítja a hátul ülő személyt az ülésbe, nehezítve számára a gépelhagyást. Bár legtöbbször a hátsó ülésben foglal helyet a kiképző repülőgép parancsnok, aki mint tudjuk, utolsónak kell, hogy elhagyja a repülőgépet, megvárva, amíg az utasa vagy növendéke elhagyta már azt, de súlyponthelyzet viszont ezt nem indokolja. Ilyen esetben a parancsnok dönt milyen sorrendben történik az ugrás.

 

Sportrepülőgép esetében az alábbi lépéseket érdemes követni gépelhagyáskor:

1. Dobjuk le a kabintetőt a vészledobó kar meghúzásával. A kar meghúzásával egy időben kissé hajoljunk előre, állunkat a mellkasunkra szegve, nehogy a lerepülő kabintetőt a menetszél az arcunkba vágja. Ha a tető nem száll el magától egyik kézzel felfelé meg kell nyomni.

2. Vegyük le a fejünkről a fülhallgatót, ha van rajtunk, mivel a vezeték a géphez van kötve és kiugráskor nagyot ránthat a fejünkön, akár a nyakunkat is eltörheti.

3. Csatoljuk ki magunkat a gépből a bekötő hevederek kinyitásával.

4. Húzzuk magunk alá a lábunkat és erőteljes rúgással álljunk fel a gépben, ellökve ezzel magunkat a kabinból.

5. Most az a rész következik, ahol kiugrás után, a magasság függvényében két választási lehetőség közül kell dönteni:

• 1. eset, ha 300 méter alatt vagyunk, ezért semmivel nem foglalkozva azonnal meghúzzuk a mentőernyő kioldóját jobb kezünkkel a bal oldalon. Ha szerencsénk van, az ernyő rendben nyílik és nem akad bele a repülőgép valamely kiálló részébe. Több teendőnk nincs is, legfeljebb annyi, hogy megpróbáljuk valahogy irányítani.

• 2. variáció: 300 méter felett a gépelhagyást követően a további pontokat hajtjuk végre:

1. Egy-két másodpercig karoljuk át kezünkkel a felhúzott lábunkat, gömb alakot felvéve, hogy a velünk zuhanó repülőgép valamely kiálló része nehogy megüssön. Ez a pár másodperc elegendő lehet arra, hogy eltávolodjunk a repülőgéptől.

2. Ezt követően zuhanás közben tárjuk szét kezünket és lábunkat és próbáljuk valahogy a levegőben történő forgásunkat megakadályozni. Aki még soha nem gyakorolta annak nem biztos, hogy sikerülni fog, de mindent el kell követni, mert az ernyő nyitásakor nem jó, ha mindjárt sikerül is belegabalyodni.

3. Magasság függvényében jobb kezünkkel húzzuk meg a mentőernyő kioldóját a bal oldalon a váll alatti kioldó segítségével.

 

Néhány tipp:

• A repülőgépbe való beszálláskor majdnem úgy vegyük fel az ernyőt, mintha ugrani mennénk. Ez azt jelenti, hogy a hevedereket a megfelelő méretre állítsuk be a combunknál is és a mellünknél is. Annyira húzzuk meg őket, mintha valóban ugrani mennénk. Ha lazára hagyjuk, akkor az ernyő hirtelen rántásszerű nyílásakor a combheveder és a combunk közé préselődhet a „micsodánk” és elég kellemetlen érzés lehet az összenyomó erő okozta fájdalom.

• A legtöbb pilóta még soha életében nem ugrott ejtőernyővel és nem is nagyon szeretne. Ez érthető. Épp ezért vész esetén mindent elkövet, hogy ne kelljen ugrani. Ha így dönt, – mivel úgy ítéli meg, hogy a repülőgépe bár nehezen is de még vezethető valamilyen szinten, – akkor nagyon ügyeljen egy dologra: ugyanolyan sebességgel közelítse meg a leszállópályát mintha nagy magasságban repülne. A leszállásnál csökkentett sebesség miatt az amúgy sem hatásos kormányok még jobban elveszítik hatásosságukat és föld közelben fog a repülőgép kormányozhatatlanná válni. Inkább nagyobb sebességgel hajtsuk végre a leszállást, mint az előírt leszállási sebességgel.

• Ha zivatarfelhővel megküzdve próbáltunk szerencsét és a gépünket a levegőben összetörve ő győzött, akkor érdemes a gépelhagyás után az ernyőnyitással kicsit várni, amíg kiesünk a felhőből, mivel a zivatarfelhőben lehet olyan emelőáramlat, ami jobban emeli a süllyedő ernyőnket, mint amennyire az süllyed. Egy zivatarfelhő pedig akár az életveszélyes magasság fölé is felnyúlhat. (kb. 11 km magasságig) Persze ez csak akkor igaz, ha a felhő alja nem a talajig ér…

• Le lehetne írni azt, ami a szakirodalomban van, hogy „ha így törött a gép akkor így ugorjunk, ha úgy törött a gép akkor úgy ugorjunk”, stb., de szerintem ilyen esetben kevesen foglalkoznak az egyes szituációk a mérlegelésével, így hát csak egy dolog marad: UGORJUNK, de minél előbb!

Mivel nem vagyok ejtőernyős így a gépelhagyással kapcsolatos pontos információkat utas repülés esetén a repülőgéped parancsnokától illetve pilótaképzés esetén a képzés során leadott elméleti ismeretekből, valamint képzett ejtőernyősöktől érdemes beszerezni.

És végül nézzük, hogy néhány embernek mi jut eszébe a levegőben történő gépelhagyásról:

😀

Ha tetszett kérlek, oszd meg másokkal is.

Tarnóczi Sándor

Megosztás a Facebook-on