Az útvonalrepülés: 3. rész – A végrehajtás

Tehát megterveztük a repülési útvonalunkat, és fejben is felkészültünk a repülésre a számítógépünk előtt. Mi következik most?

Beülni a gépbe és végigrepülni?

Tulajdonképpen ha 4000 láb alatt repülünk végig akkor igen, de még jobb, ha előbb még kitöltünk és leadunk egy repülési tervet a repülés tájékoztató központnak, amit angolul csak FIC-nek hívunk. (Flight Information Center) Ehhez be kell szereznünk egy repülési terv formanyomtatványt, amelyet aztán a hozzá tartozó magyarázó leírás segítségével ki kell tölteni. Nem vészes a dolog, csupán egyetlen A4-es oldalról van szó, erre most nem is térnék ki, mivel már itt olvashatsz a repülési terv kitöltésről és leadásról.

Ha leadtuk a repülési tervet, felszállhatunk. Felszállás után jelezni kell a reptéri tájékoztatónak hogy egyrészt elhagyjuk a reptér környékét, ne kalkuláljon velünk, másrészt, hogy át fogunk térni másik frekvenciára, így ha valamit akar mondani akkor most mondja, mert utána a reptéri frekvencián nem fog már elérni minket.

HA-1250: „Farkashegy infó, itt a HA-1250”

Info: „HA-1250, jöhet a közlemény”

HA-1250: „HA-1250, tizenötös pálya jobb harmadikból kisorol útvonalra és áttér 119,35-re. Számított visszaérkezési idő egy óra múlva”

Infó: „Nyugtáztam, jó repülést”

Ezzel meg is vagyunk. Tekerhetjük a rádió frekvencia hangoló gombját a 119,35-re ami az észak tájékoztató frekvenciája.

Ha kijelentkeztünk a repülőtér frekvenciájáról, akkor az új frekvencián be kell jelentkezni a tájékoztatónak, hogy tudja mi is itt vagyunk már. Mikor megvan a 119,35-ös frekvencia előbb belehallgatunk, hogy folyik-e épp forgalom rajta.

Ha kb. 8 – 10 másodpercig nem ad rajta senki akkor elkezded Te a tájékoztató meghívását.

HA-1250: „Tájékoztató, itt a HA-1250, szervusztok!”

FIC: „HA-1250, jöhet a közlemény.”

HA-1250: „HA-1250, farkashegyi felszállás után kettő perccel 1200 lábon QNH 1022 szerint emelkedőben 2000 lábra, megkezdi a leadott repülési terv szerinti feladat végrehajtását.”

FIC: „Nyugtáztam, QNH 1025 és állítsd a hetven-harmincötöt.”

HA-1250: „QNH 1025, transzponder hetven-harmincöt. HA-1250.”

Ezzel készen is vagyunk a FIC-nél a bejelentkezéssel. De milyen párbeszéd is zajlott kettőnk között? Vegyük őket sorra:

„Tájékoztató, itt a HA-1250, szervusztok!”” Ez ugye a kapcsolatfelvétel első lépése, ahol megszólítottuk őket, jeleztük hogy a HA-1250 lajstromszámú repülőgép szeretne velük beszélni. Azért az ő nevét (Tájékoztató) mondtam előre, hogy ha meghallja, felkapja rá a fejét és figyelje a mondandóm további részét is, hisz’ tudja hogy neki szól valaki.

A következőben csupán tömören, de sok információt átadva jelentettünk neki. Ebben jeleztük, hogy

  • honnan és mennyi ideje szálltunk fel („Farkashegyi felszállás után kettő perccel”),

  • jelenleg milyen magasságon vagyunk („1200 lábon”),

  • nekünk milyen légnyomás érték van beállítva a magasságmérőn („QNH 1022”)

  • milyen magasra igyekszünk („emelkedőben 2000 lábra”)

és hogy előzőleg leadtunk egy repülési tervet, elvileg ott van nála, elő tudja venni, meg tudja nézni, hogy milyen útvonalat kívánunk végigrepülni („a leadott repülési terv alapján…”). Ha nem adtunk le repülési tervet akkor azt kell mondani, hogy „repülési tervet nem adtunk le, az útvonalunk…”.

Egy apró tipp, amivel nem foglalod feleslegesen a frekvenciát, az az, ha felszállás után áttekerve a tájékoztató frekvenciájára, belehallgatsz egy kicsit, mielőtt megszólítod őket. Ha sűrű forgalom van akkor másoknak is megadja a FIC az aktuális QNH (légnyomás) értéket, így már Te is beállíthatod a magasságmérődön és mikor beolvasod a FIC-nek akkor már a helyes QNH-t adod meg, amit őneki nem kell helyesbítenie. Apróság, de spórolsz mindenkinek!

Ezek után megkezded a levegőben a navigálást a térképeden felrajzolt kurzust követve. Lényeges, hogy ne minden települést próbálj beazonosítani, elég csak azokat a jellegzetes terep pontokat ami összetéveszthetetlen. Ilyen például egy tó és annak valamelyik csücske (pl. Velencei tó észak keleti csücske ahol ráadásul magas dombok is vannak) vagy mondjuk egy autópálya kereszteződés (pl. M1-es autópálya és az M0-ás autóút kereszteződése) vagy nagyobb település és a mellette lévő tó (pl. biatorbágyi tó, bicskei tó, stb) esetleg lehet a Duna vagy Tisza vonala vagy a Tisza-tó tájékozódási pont. Bármit kinézhetsz magadnak a lényeg, hogy ne kelljen sokáig keresgélned, főleg ne akkor mikor már elvileg ott vagy fölötte…


Elemi navigáció útvonal repülés közben

Eközben persze figyeled az iránytűdet is és próbálod a látott tereppontokat a térképeddel és az iránytűvel összevetni, hogy pontosan a térképen kijelölt kurzuson repülj végig.

Ha elérted a térképeden 2 perccel jelzett kört (soron következő fordulópontot) akkor kezdhetsz készülni, hogy lejelented a FIC-nek, hogy elérted, és a következő fordulópont mi lesz, illetve számítások szerint mikor érsz oda.

A repülésre felkészülve, bizonyára kiszámítottad, hogy mennyi időt fog az egész igénybe venne (pl. 2 órát) és ehhez mennyi üzemanyagra lesz szükséged (pl. ha 1 óra alatt 23 litert eszik a repülőgéped, akkor két órára minimum 46 litert kell vinned magaddal, de inkább jóval többet) Nem árt, ha út közben néha rápillantasz az üzemanyag szintjelzőre és visszaellenőrzöd, hogy tényleg elég lesz-e az üzemanyag. Ha mondjuk fél óra múlva már elfogyott 20 liter akkor valami nem stimmel, lehet hogy kitérő repteret kell keresned, vagy vissza kell fordulni.

Minden útvonal változtatást le kell jelentened a FIC-nek, hogy tudja mit tervezel és ezért nem azt fogod végigrepülni, ami most még ott van az asztalán! Elég csak bejelentkezni és annyit mondani neki, hogy „…az eredeti repülési tervet megszakítva, a Tököli reptér felé vesszük az irányt!  Számított elérés helyi idő szerint 12 óra 25 perckor.”

Folyamatosan figyeld a rádióban, hogy nem hív-e a FIC. Nem lehetsz annyira elfoglalva a navigálással, hogy ne halld meg a saját hívójeled.

Az útvonalrepülés alatt végig próbálod tartani a megadott magasságot, figyeled a körülötted lévő légteret, nehogy másik légijárművel vagy óvatlan madárral akadj össze és nézed, hogy hova tudnál leszállni, ha meghibásodna a motorod.

Végig figyeled, hogy miképp alakul körülötted az időjárás. Ha sötétednek a felhők és tornyosodnak, összezáródnak akkor kerüld őket és szállj le minél korábban. Ha villámlani kezd, már semmi keresnivalód a levegőben. Ha köd kezd kialakulni és lentebb ereszkedve is azt veszed észre hogy ő is lefelé tart akkor minél előbb leszállni, bárhol is vagy.

Ha repülőtér közelében mész el akkor még előtte meg kell őket hívni a frekvenciájukon és bejelentkezni, hogy szeretnél átrepülni fölöttük, mellettük, stb. Így ők is tudni fogják hogy ki vagy és mi a szándékod. Ez úgy történik, hogy szólsz a tájékoztatónak hogy áttérnél az adott reptér frekvenciájára, de utána jössz vissza. Ezt ő nyugtázza, erre Te áttekered a reptér frekijére a rádiódat és bejelentkezel hogy ott vagy, tudjanak rólad, és jelezed hogy mi a szándékod. Utána elköszönsz tőlük, jelzed nekik hogy melyik frekvenciára fogsz majd most átváltani és visszatekered a Tájékoztató frekvenciájára a rádiódat. Ott bemondod, hogy „Tájékoztató, a HA-1250 ismét a frekvencián.”


Pár pillantás a térképre, aztán a terep pontokra. Közben a gép műszereire is ránézünk, utána a környező légteret figyeljük.

Gyakorlatilag egy útvonalrepülés annyiból áll, hogy végig a repülésed alatt nézed a kezedben lévő térképet és összeveted az alattad, előtted elterülő tájjal, próbálod kitalálni, hogy a térképen felrajzol vonalon repülsz-e vagy eltértél attól. Ha eltértél mielőbb visszanavigálsz a kijelölt útvonalra.

Mindeközben hallgatod a tájékoztatóra hangolt frekvenciát, hátha téged is érintő információ hangzik el benne, főleg ha a tájékoztató téged hív. A FIC frekvenciája nem chat freki ezért Te csak a tájékoztatóval beszélhetsz, a többi gép rádióforgalmazásába nem dumálhatsz bele. Ahhoz semmi közöd legfeljebb, ha a Tájékoztató intéz hozzád kérdést.

Ha forduló- vagy jelentő ponthoz értél akkor bejelentkezel a Tájékoztatónak és jelzed, hogy elérted. A lényeg, hogy a Tájékoztató mindig tisztában legyen azzal hogy mit fogsz csinálni.

Ha eltévedtél…

Ha rettenetesen nem egyezik az alattad elterülő táj a térképeden lévővel, akkor elsőként az ország belseje felé kezded fordítani a géped orrát és arrafelé repülve próbálod kitalálni merre is vagy. Ha nem sikerül akkor szólsz a FIC-nek hogy mondja már meg merre vagy, amiben ő segíteni fog neked. Lehet, hogy kéri nyomd meg az azonosító (IDENT) gombot a transzpondereden, de lehet hogy nem. A fő, hogy mielőbb jelezd ha nem tudod merre vagy és azt is ha megtaláltad végre merre vagy.

Megérkezés…

Mikor végrehajtottad a repülési tervet és megláttad a célrepülőteredet, akkor jelzed a FIC-nek, hogy látod már, áttérnél a reptér frekvenciájára.

HA-1250: „Tájékoztató, itt a HA-1250”

FIC: „1250 jöhet a közlemény”

HA-1250: „1250, Biatorbágy felett QHN 1025 szerint 2000 lábon, farkashegyi pályalátással áttér 125,6-ra és kérném a repülési terv zárását.”

FIC: „„Nyugtáztam, repülési tervet zárom óra 12-vel”.

Ezután elköszönsz tőlük és áttérsz a célrepülőtér frekvenciájára.

Ha-1250: „Farkashegy infó itt a Ha-1250, szervusztok!”

Fahegy Info: „Ha-1250, jöhet a közlemény”

Ha-1250: „Ha-1250, Biatorbágy irányából közelítek a reptér felé QNH 1025 szerint 2000 lábon, és kérném a megközelítés és leszállás feltételeit.

Fahegy Info: „1250, a használatos pálya a 15-ös, szél 160 fokról kettes, hármas, jelenleg 2 vitorlázógép van a hosszúfalon, és kérném a jobb harmadikat.”

HA-1250: „Használatos pálya 15-ös, vitorla forgalmat figyeljük, 15 jobb harmadikat adom. Ha-1250”

Ezzel tudják hogy merről érkezel, mit szeretnél csinálni és jelezni fogod ha eléred az általuk kért jelentőpontot. Mikor a 15-ös pálya iskolakörének jobb harmadik fordulójába érsz, akkor megnyomod a rádiógombot és annyit mondasz: „Ha-1250, tizenötös pálya jobb harmadikban”

Az Infó annyit fog rá mondani, hogy „Nyugtáztam, folytasd” vagy „Nyugtáztam, jelenleg egy csörlést indítottunk, utána a pálya szabad” vagy „Nyugtáztam, jelenleg vitorlázógépeket húznak át a pályán, ennek figyelembevételével folytasd”

Ha leszálltál és utána a pályáról kigurultál, akkor ezt nem árt jelezni az Infónak. „HA-1250 elhagyta a pályát és kikapcsol. Köszönjük a segítséget, sziasztok”.

Még egy dolog…

Egy dolgot még érdemes kiemelni, ami szorosan az útvonalrepüléshez kapcsolódik. Ez pedig a tiltott illetve a korlátozott légterek jelentősége, továbbá az összes olyan légterek, melyekbe berepülni csak előzetes engedéllyel szabad. Még csak a néhány méteres berepülést is kerülni kell például a ferihegyi légtér kijelölt körzetében, hacsak nem kértél és kaptál erre engedélyt. De sorolhatnánk a debreceni reptér vagy a kecskeméti katonai reptér körzetét is, illetve a pápai és szolnoki katonai reptér is ide tartozik. Ha előveszed a repülős térképedet, ott nagyon szépen halvány rózsaszínnel be vannak jelölve azok a légterek amelyeket nem repülhetsz át csak úgy, mert épp az útvonaladba esnek.

Itt nem csak szabálysértésről van szó, hanem bárki aki ezt önkényesen megteszi a saját és több száz másik ember életével is játszik.

A szabályokat indokkal hozták, kérlek próbáljuk őket betarta(t)ni!

Tarnóczi Sándor

Megosztás a Facebook-on

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .