Egy új rovat indul itt a repulogepvezeto.hu-n melynek célja, hogy a tesztelés alá vonjon és bemutasson olyan eszközöket, kiegészítőket melyek a repülést közvetlenül vagy közvetve segíthetik a használói számára.
Persze ezek között lesznek olyan termékek is, amit nem csak a repülésben, hanem azon kívül a (polgári) életben is bárhol használni lehet majd.
Ilyen mindjárt az elsőként tesztelt termék: a guarana-kávé pasztilla.
Kattints a képre a nagyításhoz
Azt mindenki tudja, hogy mi az a kávé és milyen élénkítő hatása van, de vajon mi az a guarana és mi fog történni velünk, ha megesszük?
A guarana egy dél-Amerikában őshonos gyógynövény amit az őslakos indiánok már évszázadok óta előszeretettel fogyasztanak testi és szellemi teljesítőképességeik javítására.
Ezt ellesve a szintén dél-Amerikai pilóták is elkezdték fogyasztani, ami rendkívüli éberséget, kitartást és teljesítőképesség növekedést biztosított számukra végig a hosszú repülések során.
A guarana növény magjának koffeintartalma a 2,5 – 8 %-ot is elérheti, ami négyszerese a kávéban lévő koffeinnek. Ez akár koffein bombaként is hathatna, azonban nagy előnye ennek a növénynek, hogy cserzőanyagai segítségével nem egyszerre engedi be a szervezetbe ezt a mennyiséget, hanem szép lassan, kíméletesen, elnyújtott hatással. Így nincs gyors felpörgés, aztán hirtelen befáradás, hanem az élénkség hatása órákon keresztül kitarthat.
Az AirmenBeans pasztillát úgy alkották meg, hogy guarana és kávé keverékét tartalmazza. Emellé töltőanyagként a természetben előforduló gumiarábikumot keverték. Ugyanakkor elhagyták belőle az egészségtelen cukrot és helyette maltit-sziruppal ízesítették. Mivel teljesen zsír- és zselatinmentes ezért vegetáriánusok is fogyaszthatják.
Az élénkítő pasztilla a PilotShoptól érkezett a feladástól számított egy munkanap alatt, lezárt borítékban, postán keresztül. Tartalma egy papírzacskó pasztilla illetve egy tájékoztató reklám szórólap volt.
Kattints a képre a nagyításhoz
A papírzacskót felnyitás után 21 db pasztillát tartalmazott.
Kattints a képre a nagyításhoz
Alakja és mérete hasonló egy gombhoz, mivel egyik fele homorú, a másik oldala pedig domború.
Tapintásra kemény, de ugyanakkor rugalmas anyagú, így pont a rugalmassága miatt nem törhető inkább csak hajlítható vagy vágható.
Illata kellemes kávéhoz hasonló.
Mivel a hatására is kíváncsiak voltunk ezért azonnal többen is kipróbáltuk.
Íze egyértelműen kávéra emlékeztet, mely nagyon icipicit csersavas, kesernyés ízzel párosul. Egyáltalán nem édes, így aki cukorka helyett enné az ilyen szempontból csalódni fog benne.
Egy pasztilla szétrágás nélkül kb. 5-7 perc alatt olvad el a szánkban. Sem a fogyasztása alatt, sem után nem érezhető kellemetlen mellékíz.
Míg szopogatás közben kávé íze volt és leheletünk is kávés volt, addig érdekes, hogy az elszopogatás után egy kellemes, hűvös íz érezhető a szánkban, mintha mentolos cukorkát ettünk volna.
Kattints a képre a nagyításhoz
Én nem szoktam kávézni, mert a koffein miatt egy ideig szapora szívverésem szokott lenni, így a pasztillát is csak óvatosan először negyedelve próbáltam ki. Meglepetésemre most ilyet nem tapasztaltam.
Később már egészet is be mertem venni, mert attól sem éreztem szívdobogást, így valóban elképzelhető, hogy lassan, elnyújtva fejti ki a hatását. Az is lehet, hogy többet kellett volna egyszerre elszopogatni és akkor jobban jelentkeztek volna a koffein szervezetre gyakorolt hatásai, de ezt a részt inkább azokra hagynám, akik rendszeresen kávéznak.
Az elszopogatás után 6-8 perccel már lehetett érezni a kávéhoz vagy energiaital fogyasztáshoz hasonló „felturbózott” érzést. Az addigi „punnyadtságot” egy szaporább cselekvési „kényszer” váltotta fel, ami a munkateljesítményemre jó hatással volt. Ismerőseim is a kávéhoz hasonló hatásról számoltak be. Ez az éber állapot nálam kb. 3 órán át tartott, ami gondolom egyénenként és elfogyasztott mennyiségtől függően változhat.
Kattints a képre a nagyításhoz
Az adagolást és az összetételt a csomagolás tartalmazza.
Kattints a képre a nagyításhoz
Akik rendszeresen szoktak kávézni vagy energiaitalt fogyasztani, azoknak kiegészítőként jól jöhet az autó kesztyűtartójában vagy a kabát belső zsebében, mivel az AirmanBeans-el könnyedén egy plusz élénkítőszerhez tudnak jutni, ha éppen nincs hol meginni egy kávét vagy venni egy energiaitalt. Ez a kis zacskó kevés helyen elfér, nem ömlik ki, nem kell forrón inni mint a kávét, így mondhatni egy praktikus és természetes alapanyagú élénkítőszer.
Energiaitallal szembeni további előnye, hogy a fogyasztása után nem kell egy bizonyos idő után felkeresni a mellékhelyiséget, ily módon a repülést vagy egy hosszabb autós utat sem fog idő előtt „megrövidíteni”. 😀
A pilotshop.hu-n ráadásul most egy ideig akciós áron is hozzá lehet jutni.
Akinek felkeltette az érdeklődését próbálja ki, és kíváncsian várjuk kommentben a saját véleményét, tapasztalatát!
Tarnóczi Sándor
Megosztás a Facebook-on