Kabin ellenőrző lista

Ellenőrző (check list) annak érdekében, hogy felszállás előtt a szükséges beállításokat elvégezzük a repülőgépben.

Ehhez a pilótakabinba beülés majd elhelyezkedés és heveder bekötés után, magunkra csukjuk a kabintetőt és – vitorlázó repülőgépről lévén szó – az alábbiakon megyünk végig (hangosan mondva):

1. „Kabintető zárva, biztosítva.”

Lecsukott kabintetőnél a nyitót zárt helyzetbe állítjuk, figyelve arra, hogy a kabintetőre szerelt zárszerkezet és a törzs re szerelt ellendarabja pontosan, maximális helyzetig egymáshoz csatlakozzon. A „biztosítva” azt jelenti hogy a kabintető vészledobó biztosító huzala a helyén legyen, szakadás, lazulás nélkül.

A nem megfelelően zárt kabintető még a felszállást sem fogja megvárni, már a gurulás közben ki fog nyílni, főleg ha nem is oldalra nyílik hanem hátrafelé, mint például a Jantár 2B esetében. Ráadásul a leszakadó és hátrafelé elszálló kabintető súlyosan megrongálhatja a gép vízszintes és függőleges vezérsíkját is, ami repülés közben balesetet okozhat.

2. „Farok kerék kivéve.”

Azokban a gépekben amelyekhez tartozik farok kocsi ezt a pontot minden esetben bele kell venni a jelentő szövegbe. (leginkább teljesítmény gépekre vonatkozik) A lényege, hogy a farok kerék egy többletsúlyt eredményez a felszállás közben és olyan fogatónyomatékot a Z tengely körül amit nem biztos hogy a botkormány előrenyomásával korrigálni tudunk főleg egy csörlésből indított felszállás közben. A bent maradt kerék miatt túl nagy szögben kezdjük meg az emelkedést amitől pedig elszakadhat a kötél. A szakadás és a felágaskodott orr miatt a gép sebessége 1-2 másodperc alatt nullára esik és farokkal vagy szárnyára billenve visszaesik a földre, géptörést okozva.

3. „Féklap zárva biztosítva.”

A féklap becsukása előtt jobbra is és balra is kinézünk a féklaphoz ellenőrizve azt, nehogy valakinek aki segített a gépünket a starthelyre tolni a keze benne legyen a féklap szekrényben. A rácsukott féklap súlyos sérüléseket okozhat neki.

Mikor meggyőződtünk arról, hogy senki sem tartja benne az ujjait, a féklap fogantyúját előretoljuk akadásig, majd egy határozott mozdulattal áttoljuk az önzáró részen, ezzel tulajdonképpen egy csukott és biztosított helyzetbe helyeztük a féklapokat. Fontos, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy BIZTOSÍTOTT helyzetben van, mert ha csak zárva van akkor felszállás közben a szárny feletti szívó hatástól kiszívódik és nyitott féklappal nehéz szépen megrepülni az iskolakört.

4. „Trimm(lap) középhelyzetben.”

A trimm középhelyzete az alapállapot. Természetesen nem kötelező minden esetben közép helyzetben lévő trimmel megkezdeni a felszállást, hiszen vannak szituációk, amikor kifejezetten hasznos mondjuk orr helyzetbe tolt trimmel indulni, ilyen például a vontatásos felszállás. A farokra trimmelést inkább ne erőltessük.

5. „Műszerek alapállapotban.”

Egy gyors pillantást a műszerekre. Sebességmérő nullán, varióméter nullán, magasságmérő nullán vagy a repülőtér tengerszint feletti magasságára beállítva, golyó középhelyzetben. A lényeg hogy ne mutasson egyik sem olyan értéket amelyet elvileg csak repülés közben mutathat. Például ha álló helyzetben a sebességmérőnk 40 km/órát mutat akkor azzal a műszerrel valami gond van, tilos megkezdeni a felszállást.

6. „Kormányok akadálymentesen kitéríthetőek.”

Lábpedált jobbra balra koppig ellépjük3-4 alkalommal óvatosan. Botkormányt körbe-körbe mozgatva kipróbáljuk a magassági kormányt és a csűrőkormányt. Lehetőleg a legszélső helyzetig mozgassuk és óvatosan. Az óvatosan azért fontos mert ha erővel toljuk ki a szélső helyzetig akkor a határoló fogja felfogni az általunk adott erőt és ez nem tesz jót a gépnek. Közben fülünkkel és tenyerünkkel figyeljük hogy nem hallunk-e reszelő zajokat, vagy nem akad-e valahol a kitérített kormány. Ha bármi rendellenesnek tűnő dolgot észlelünk, inkább ne folytassuk az ellenőrzést és kiszállva a gépből bizonyosodjunk meg arról, hogy mi okozza a normál, gördülékeny kormánykitérítéstől eltérő hibát.

7. „Kötél beakasztva.”

A kioldó fogantyújának meghúzásával megvárjuk amíg a külső segítő társunk a csörlő- vagy vontatókötél végén lévő acél szemet behelyezi a repülőgép külső kioldó szerkezetébe. Ekkor hangosan megszólal: „Rá!” mire mi a húzva tartott kioldót visszaengedjük gyorsan vagy lassan (géptípustól függ) a nyugalmi helyzetébe. Ekkor mondjuk hogy „kötél beakasztva”.

8. Darázs vagy bogár a kabinban nincs.

Ezt nem muszáj hangosan mondani, mert nem a kötelező ellenőrzés része, de nem árt ha eszünkbe jut és teszünk egy gyors ellenőrzést hiszen repülés közben egy arcunkba repülő darázs, ami idegesen kőröz a kabinban, szinte biztos hogy elvonja a repülőgép vezetéstől a figyelmünket. Ugyanilyen lehet egy ártatlan bogár is, hiszen ránk szállva nem tudjuk egyből eldönteni hogy csípni fog-e vagy sem és amíg kiderítjük addig sem a repülőgép vezetéssel fogunk foglalkozni.

9. „Előttem a felszálló mező és a légtér szabad.”

Mielőtt hangosan kimondjuk, a kabinból kitekintve jobbra és balra egyaránt legalább 45 fokos szögben előrefelé megbizonyosodunk arról, hogy nincs előttünk olyan akadály ami a felszállásnál útban lehet. Ilyen például egy éppen leszállt és elénk begurult másik vitorlázó repülőgép, ami csak akkor tud onnan elmenni, ha elvontatják. Vagy velünk szemben a felszállópálya azon az oldalán ahol mi is állunk motoros repülőgép gurul ki a felszállómező végére.

Ha a felszállómező szabad, akkor felfelé nézve is megbizonyosodunk, hogy nincs-e a levegőben olyan repülő ami bezavarhat a felszállás közben. Ilyen lehet mondjuk egy leszálló gép ami hosszúra megy, így nem a hátunk mögött hanem előttünk több száz méterrel fog talajt érni. Vagy termikelő repülő esetleg siklóernyős.

10. „Kérek engedélyt a felszállásra.”

Kezünk feltartásával jelezzük a repülésvezetőnek, hogy készen vagyunk az indulásra, leadhatja az indítás jelzést a csörlőkezelőnek vagy vontatógépnek.
Figyeljük, hogy a repülésvezető észreveszi-e a jelzésünket és valamilyen módon (pl bólintással, karjelzéssel, rádión, stb) jelzi, hogy üzenetünket vette. Fontos hogy ujjainkat összezárva nyitott tenyérrel a repülésvezető felé emeljük fel a kezünket, mert a kabin csillogása miatt, lehet hogy nyitott ujjainkat és élére fordított kezünket nem fogja észrevenni. Ez 35 fokos hőségben a kabin alatt izzadva nem annyira lesz számunkra kellemes.

Ezzel készek vagyunk a felszállásra.

Megosztás a Facebook-on